Úgy látom, manapság a nagy cicik a "menők". Hát, én egyáltalán nem így gondolom. Én nem tudom, mitől, de 15-16 éves korom körül akkorára nőttek a melleim, mint két jól megtermett görögdinnye. Persze anyukám és a nővérem is azt mondta, hogy örüljek neki, hát én nem örültem. Az osztályban a fiúk eleinte csúfoltak, később viszont azt vettem észre, hogy nincs olyan fiú, akivel normálisan tudnék beszélgetni, mert folyamatosan csak a melleimet bámulják, és képtelenek a szemembe nézni. Borzasztóan kínos volt. Ráadásul a nagy súlytól sokszor a hátam is fájt. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, megműttetem a melleimet. Sokáig keresgéltem az interneten, több klinikára is elmentem, míg végül a Driss Plasztikát választottam. Jobban nem is dönthettem volna! Az egész olyan volt, mintha a mellkisebbítés lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mindenki olyan kedves volt velem, hogy a műtéttől való félelmeim is azonnal elmúltak, és olyan szép, normális méretű melleim lettek, amiről mindig is álmodoztam. És a férfiak végre a szemembe (is) néznek!
