Archívum

 

Páciensünk az arc- és szemhéjplasztikáról

 

Nos, tényleg megtörtént! El sem hiszem, hogy túl vagyok rajta és most már a gyógyulás is elkezdődött. Az út a műtétig ijesztő volt, de érdekes – annak ellenére, hogy sokat aggódtam. Ugyanakkor biztos voltam abban, hogy szükségem van az arc- és szemhéjplasztikára annak érdekében, hogy jobban érezzem és megbecsüljem magam. Abban biztos voltam, hogy Dr. Afshin személyében a megfelelő sebészt választottam – de az aggodalom továbbra is beszivárgott. Gyógyszeres előkezelést kaptam és 5 percen belül már el is aludtam. Kis időre felébredtem, amikor éppen áttoltak az altató szobába, de közben vidáman folyt a beszélgetés. Közel 3 órát töltöttem a műtőben, aztán a szobámban ébredtem fel és csak hihetetlen éhséget éreztem – semmi fájdalmat. A nővérek kiválóak voltak.

Az arc- és szemhéjplasztikára utáni első nap a szemeim nagyon megdagadtak és érzékenyek voltak. A következő 48 órában steril gézzel és jéggel kellett hűtenem a szemeimet, utána látható volt a javulás. Az arcom meg volt dagadva az állkapocs/fül vonalában, ezért úgy néztem ki, mint egy hörcsög.

2 hét után a szemeim meggyógyultak, a kötéseket levették. Remekül nézek ki, legalább 15 évvel fiatalabbnak látszom. A szomorú arcom fiatalabbnak, boldogabbnak és mindennél fontosabb, hogy természetesnek tűnik, nem plasztiknak vagy művinek. A hegek gyönyörűen gyógyulnak. Elégedett vagyok a végeredménnyel, a fantasztikus sebésszel, a remek személyzettel és a mesés ellátással.

Remekül érzem magam…!!

Köszönettel tartozom Dr. Afshinnak.,

Kata